lyrics
Szomjazunk, fogytán van a vizünk,
és az istenünk (vagy akit annak hiszünk)
véneket küld a nyomorba,
és már nekünk sincs, de még mindig viszünk,
és az istenünk (vagy akit annak hiszünk)
ifjakat küld a pokolra,
mert bánatát csak mások bánata csillapítja.
Nincs rá képlet: annyi bánat örömre nem váltható
Megdőlt tanok homokján megtört, meddő anyák zokogják, hogy már
nekünk sincs, de még mindig viszünk,
és az istenünk (vagy akit annak hiszünk)
gépeket küld a nyomunkba:
hosszabb műszak - rövidebb láncok
rövidebb évek - korai ráncok
félig a sírban fiatal srácok
sűrű az éjjel, így csak nappal
álmodnak kihulló fogakkal
Hulló fogak, égő otthonok,
napnyugaton már azt beszélik, hogy nem érjük meg,
nem érjük meg a holnapot
Az én nyakamban láncok lógnak, a te nyakadban karátok
Itt az idő, hogy felfogd végre: mi sosem leszünk barátok,
mert míg a te váraid felépültek, az én álmaim elévültek,
és akik állni se tudtak, elém ültek.
Az én nyakamban láncok lógnak, a te nyakadban karátok
Itt az idő, hogy felfogd végre: mi sosem leszünk barátok,
és századjára is kiállok, és ezredjére is kiáltok:
Itt az idő, hogy felfogjátok, a rohadt kurva anyátok:
sosem leszünk barátok!
credits
license
all rights reserved